Spóroljon használt Windows vásárlással!

Használt windows
Használt windows

Szerencsére, sokan törekednek arra, hogy a számítógépeiken lefuttatott programokat legálisan használják.

Ezeknek egyik előnye az összes lehetőség kihasználása, amelyeket a szoftver felkínál, azonban mindenképp hátrányként jelölhető meg az is, hogy a magas árakat, természetesen, ki kell fizetni. Magyarországon azonban kapható használt Windows operációs rendszer is, mégpedig a www.laptopoazis.hu weboldalon. Ezekről tulajdonképpen azt kell tudni, hogy törvényesen lettek beszerezve, azonban az adott személy vagy társaság új szoftver megjelenésekor a korszerűségre szavazott, váltott, és áruba bocsátotta az előzőt. A szóvá tett honlapon ezeket lehet megvásárolni.

Használt Windows-ból 7-es és 10-es szerezhető be, ezenkívül irodai programcsomagok is elérhetők, többek között az Office 2010-es verziója, mindössze 59 900 Ft-ért. A használt Windows legfőképp irodák, könyvelőségek számára felel meg, hiszen az alapvető feladatokat el lehet rajta végezni. Aki szeretne többet megtudni ezekről, az a 06/70-220-3526-os telefonszámon érdeklődhet.

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás