Tavaszi nagytakarítás alapjai

Tavaszi nagytakarítás alapjai
Tavaszi nagytakarítás alapjai

Tavaszi nagytakarítás alapjai
Tavaszi nagytakarítás alapjai
A tavaszi napsütés magával hozza a lakás rendbetételének és kiszellőztetésének lehetőségét. A nagytakarításban viszont be kell osztani a munkát, máskülönben az lesz az érzésünk, hogy soha nem járunk majd a végére. Át kell gondolni a teendőket. A cél az, hogy a megújulás körüljön középpontba. Érdemes megszerkeszteni a feladatainkat. Nézzük meg, hogy melyek a tavaszi takarítás lépései. A fő alapszabály az, hogy fentről lefelé és bentről kifelé takarítsunk. Így nem tudjuk azt újra összekoszolni, amit egyszer megtisztítottunk. Utána következik a pókhálózás. A szekrények portalanításával kell folytatni. A nagytakarítás során húzzuk el őket, a tetejüket, oldalukat is át kell mosni. A könyveket portalanítsuk, a dísztárgyakat tisztítsuk meg. Utána következnek az ajtók, ajtófélfák. A mindennapi használat során rettenetesen elkoszolódnak. Ezek után bele lehet vágni az ablakpucolásba. Ne csak az üveget, hanem a kereteket is mossuk jól át. Érdemes leszedni a függönyöket is. Kicsit nedvesen is vissza lehet tenni, hogy kilógják magukat. A belső felületekre terelődik át a figyelmünk. Enyhén mosószeres kendővel töröljük át a lámpákat, tükröket. Mossuk ki a szem előtt lévő textíliákat: ágyterítőt, díszpárnák huzatait, szőnyegeket. Takarókat és párnákat is ki lehet mosni, ez a poratkák ellen is nagyon hatásos. Fürdessük meg a növényeinket. Így nemcsak a portól szabadítjuk meg őket, hanem fel is frissülnek a víztől. Vegyük elő a porszívót és porszívózzunk ki jó alaposan. Végezzünk nyugodtan, akár nedves szőnyegtisztítást is. Ha ezzel megvagyunk, akkor jöhet a padló. Ha ezzel is megvagyunk, jöhet a fürdőszoba és a konyha.

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás