Egyszerűen felszerelhető biztonsági bútorzár

Hagyományos bútorzár
Hagyományos bútorzár
Hagyományos bútorzár

A bútorok sok esetben egyenesen a padlóra helyezkednek, főleg a konyhában szükséges ilyen megoldást alkalmazni, hogy az eszközökhöz könnyen hozzáférhessen a konyhatündér. Ez nem is okoz gondot egészen addig, amíg egy kisgyermek be nem téved a féltve őrzött birodalomba.

A hagyományos bútorzár nem biztosítja a fiókok, szekrényajtók elzárását a keresgélő csemeték ellen. Pedig minden lakásban vannak olyan szerek, szerszámok, amelyek kimondottan veszélyesek a kicsik közelébe, kezébe. Szerencsére a szülők is ismerik a veszélyes helyzeteket és amit úgy ítélnek, hogy veszélyes lehet számukra, a magasabban levő polcokra helyeznek.

De a lurkók mindezt kihívásnak tekintik és mindenáron a tiltott dobozokra vágynak. Erre a megoldás a biztonsági bútorzár felszerelése, ami megakadályozzák a kinyitást. Az eszköz felszerelése és használata egyszerű, vagyis nem igényel szakmai felkészülést. A mágneses vagy kattanós bútorzár még csavarozást sem igényel, ezzel megóvva a bútort rongálódástól. A levétele után nyoma sem marad a bútorzár jelenlétének.

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás