U alakú sarokgarnitúra nagy terekbe

U alakú sarokgarnitúra
U alakú sarokgarnitúra
U alakú sarokgarnitúra
U alakú sarokgarnitúra

Egy kanapé minél több helyet tud biztosítani, annál inkább kihasználható. Hiszen nemcsak akkor tud jó szolgálatot tenni, amikor egyedül dőlnénk le pihenni, tévézni, esetleg 1-2 családtaggal együtt, hanem akkor is, amikor vendégek érkeznek. Persze azt is át kell gondolni, hogy egy U alakú sarokgarnitúra, ami értelemszerűen a legtöbb férőhellyel bír, kellően tud-e érvényesülni az adott szobában.

Egy kicsi helyiségben nem igazán mutat jól és zsúfoltnak, szűknek fogjuk érezni a teret miatta. Tehát U alakú sarokgarnitúra vásárlásán csak bizonyos szobaméretek felett érdemes elgondolkodni, különben több hátrányát fogjuk látni, mint előnyét.

Ugyanakkor, ha például egy szép, tágas nappaliról van szó, ahol szívesen látjuk vendégül a rokonságot és a népes baráti társaságot, akkor keresve sem találhatnánk jobbat, mint az U alakú sarokgarnitúra. Ezen mindenki kényelmesen elfér és a beszélgetést is megkönnyíti, mert senki nem lesz a szoba másik felébe „száműzve”. Már csak egy jó kisasztal kell mellé és akkor közben lehet italozni, falatozni vagy társasozni is.

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás